Szeretet tériszonya
2013.02.27 09:04
Mikor még Ben kisebb volt, az éjszakai szoptatások, gyakoribb kelések alkalmával az alábbi kérdések fogalmazódtak meg bennem, miközben félkómásan ballagtam át a szobájába: Mi lett azzal a lánnyal, aki ilyenkor még egy üveg borral a kezében akarta megváltani a világot? Aki egyszerre 3 könyvet olvasott, és egyszerre 3 helyen akart lenni? Továbbtanulni az USA-ban, állatkerti dolgozóként élni és sütkérezni Ausztráliában, borászkodásról könyvet írni Olaszországban? Hova tűnt el belőlem hirtelen mindez? Vajon ezek a szellemképek nem fognak a jövőben kísérteni még?
Ha a múltból a jelenbe evezünk át, most az foglalkoztat leginkább, hogyan fogunk majd elférni, gyerekkel, kutyával? Hiszen már most is alig van hely a lakásban. Képesek leszünk-e egy új, tágasabb otthont teremteni? Mi lesz akkor, ha Ben teniszleckéket akar venni, vagy Oxfordban akar majd továbbtanulni? Tudjuk mi ezt finanszírozni? Összességében fel vagyunk készülve arra, amit úgy hívnak: parenthood?
Ilyenkor, ha ránézek és a huncutul vigyorogó arcát látom, próbálok erőmnek minden erejével visszamosolyogni. Eléneklek neki egy dalt (erre ő nem mindig reagál éppen jól, mert hát singing is not my cup of tea…), de nem nyugszom, számolgatok, hogy ebben a hónapban megvan e mindene, listát írok, mi kell majd neki… Ilyenkor persze az is felkerül a listára, ami teljesen felesleges - Apa örömére- így lesz két itatópohárból öt idehaza, megszámlálhatatlan mennyiségű játék, extra pelenka stb…
Keresem a megnyugvást, sokat beszélgetek a barátnőkkel, akiktől mindig kapok visszacsatolást akármilyen szakaszban is pörög az életem, tapasztalatokat cserélek a környékbeli MUM-okkal, próbálok okosodni, tanulni, Apával hosszasan diskurálni kétségeimről.
Rájövök, hogy a legtöbb, amit most a gyermeknek adhatok az, ha vele vagyok, es akkor tényleg csak Ő létezik. Hiszen egy kisbabát nem érdekel, ha nem tudsz énekelni, csak hamisan dünnyögsz valamit; az sem, ha nem vagy a legjobb táncos, csak ugrálsz előtte. Mindegy, ha fél napon át a ruháidat mutogatod neki, vagy órákon keresztül ásványvizes palackkal, és 2 db naranccsal jászotok, az a lényeg, hogy tudj azonosulni a gyermekeddel, tudj lemenni az ő szintjére, akkor többet adsz neki, mint azt money can buy.
Karrier? Tanulás? Life project? Somewhere in the middle lies a balance, and I just have to feel out what would work best.
Most csak Ben létezik, de az álmaimat sohasem temetem el.
Ám, akárcsak Pilinszky-t olykor engem is elfog a szeretet tériszonya.
Nektek milyen gondolatok járnak a fejetekben a gyermek jövőjéről? Mennyire tudtok, szoktatok előre tervezni?
Szerintetek fel lehet készülni a szülővé válásra, ha igen hogyan?
I aM a MUM
