BRESTFEEDING Ups&Downs
2013.03.03 08:54
Nem sokkal a szülést követően, amikor még totál lezsibbadva feküdtem az ágyon Kismanóban gyönyörködve, egy idősebb csecsemős nővér az alábbi mondattal törte meg a varázst:
-„Anyuka, tegye mellre a gyereket!”
Joykiller - gondoltam, s már éppen ki akartam kérni magamnak, hogy mi ez a hangnem, ugyanmá’ olyan szépen piheg itt rajtam a baby, de a nővér nem tágított. Neki teljesen természetes volt az, hogy ha én adom a ciciket, Ben tüstént szopni fog, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Errr… Was not like that. Az első pár napban, hétben mindkettőnknek szenvedés volt a szoptatás/szopás. Először a tej nem indult meg, hiába tartott Apa több ízben tejfakasztó bulit, hordta be a kórházba az alkoholmentes sört, vagy a homeos bogyókat...
Természetesen olyan anyukával voltam egy kórteremben, akinek nagyon ment a dolog, a cicire tevéstől kezdve, a tej mennyisége mind – mind supaaa excellent volt. Ő büszkén járt megmérni az új jövevényt, én inkább csak úgy odasompolyogtam a mérleghez, és fohászkodtam, hogy legyen meg az előírt súly és mennyiség, ne kelljen tovább bent maradni a kórházban. (Számos helyen nem engedik haza a babát, ha nagyon lefogy a szülést követő napokban.)
-„Persze könnyű neki!”- dohogtam magamban, a mellbimbói akkorák lettek, mint a mini-virslik (tudjátok, amiket olyan kis zacskóba csomagolva lehet kapni, na, azóta nem ettem…), még szép, hogy a kislány megtalálja, onnantól pedig gyerekjáték. Nekem a mellbimbóvédő-kiemelő szett segített valamit (köszönöm kedves Ági, jó ötlet volt), így nem volt minden etetés előtt 10 perces shark attack, de továbbra sem kellett használnom melltartó betétet, sem masszíroznom a tejtermeléstől bedurrant, megcsomósodott melleimet. Mert hát nem volt ilyen.
Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor szobatárs anyuka viccelődve kérte a párját telefonon, hogy ugyan már ne tartson több tejfakasztó party-t, mert ömlik a teje, és ennyi egy horda csecsemőnek is bőven elég lenne. Persze másnap reggel a tejfejőgépet is elkérte a kórházban, és pumpálta kifelé a maradék tejet, míg Ben és én komoly harcokat vívtunk egymással a tejért. Én azért, hogy legyen, ő azért, hogy egyen.
Hazajövetelkor még az is rátett egy lapáttal, hogy a gyerekorvos, miután aggályaimat végighallgatta a két ujja közé szorította a mellbimbómat és megtekergette, mintha egy old school rádión akarna adót befogni. Most nem írom le milyen érzés volt, de a lényeg az, hogy a tejcsatorna megnyílt és pár nap múlva én is lelkesen pumpáltam és gyűjtöttem a tejcót Kismanónak. 2-3 hét után aztán nagyon ráéreztünk az ízére, már nem gondolkoztam azon, hogy most rögtön feltépem a tápszeres dobozt, end of szoptatás story, örültem, hogy konnektálunk ily módon (is).
Hét hónap közös munka van mögöttünk, Ben öt hónapig kizárólag anyatejet kapott, de sajnos, ahogyan nőtt, erősödött, a tej mennyisége nem volt neki elég. Sok mindennel próbálkoztunk, de nem jött össze a let it flow… így maradt a tápszer, elkezdődött a hozzátáplálás. 
Ti szoptattátok a babát a kezdetektől? Szerintetek hol a határ, meddig "egészséges" a szoptatás? Voltak nehézségek, stresszeltetek a témán? Ha kellett, kitől kaptatok segítséget (védőnő, háziorvos, anya, rokon, barátnő)? Ha fogyóban volt a tej mit tettetek (miket ettetek, ittatok, szedtetek)? Igény szerint vagy időre szopott a baby? Nagyon várom a hozzászólásokat.
I aM a MUM
