Blasts from the Past

2013.02.15 08:03

Night out. Végre ismét elérkezett. Az estéim nem ugyanazok, a fürcsit, és a pelenkát felváltja a szemhéjpúder és a barátnők. Gyermeket Apa biztos kezei között hagyva rohanás találkozni a csajokkal, felvenni a ritmust, egy kis lightos chit chat a buli előtt, és én úgy tombolok - najó nem az első sorban -, mint régen.  A helyszín az A38 hajó, két szuper koncert várható, az egyik a Hangmás, nem kell túlmagyaráznom, az énekes Endre egy semi-god a színpadon. A készülő negyedik lemezükről is játszottak be is linkelem ide azoknak, akik esetleg nem ismernék az Újratervezés című dalt: (www.youtube.com/watch?v=NoNKd9HDKqU).  A Gina Tonic című számuk pedig guiding light-ként hatott ránk, felváltva szaladgáltunk a pulthoz.

 A másik együttes, az est fénypontja a Raveonettes, egy dán duó, régi-régi kedvenc.  A koncertek adottak, helyszín is hangulat is, barátnőkkel a fedélzeten táncolva pár pillanatra sikerül teljesen elhagynom anyai létemet, ebben nagy szerepe van persze Sharin Foo énekes-basszusgitáros hölgynek is, aki többünket megbabonáz. Milyen jó érzés becsukott szemmel hallgatni a jobbnál jobb dalokat, már-már lebegni és pillekönnyűvé válni akárcsak percekre is… Most nem gondolok arra mi lesz ha Ben nyűgösen ébred. Most nem érdekel, milyen pépet kell csinálnom neki ebédre, vagy, hogy kifogyott a fogkrém, és venni kell holnap (azt is). Ez most az én pillanatom, ebben töltődök fel, a következő outgoing-ig. Aztán egyszer csak elérkezik a koncert vége, és még sok ismerős arccal beszélgetve lassan, picit szomorúan búcsút intek a pesti éjszakának, de tudom, hogy találkozunk még.

Éjjel pedig, mikor jelez a bébiőr, automatikusan kelek a Kismanóhoz, megyek, itatom, fektetem, altatom, de érzi, tudja, hogy Anya fáradt, ezért csak reggel 6 után kel fel, jókedvű és mosolyog, és ma egész nap ketten bulizunk tovább jó kis zenéket hallgatva, egy-egy Hangmás és Raveonettes dalt is becsempészve a Baby múzik mellé.

Ti hogyan kapcsolódtok ki az Anyaságból?  Egyetértetek azzal, hogy Anyaként is el lehet, el kell járni, szórakozni, moziba, színházba, kiállításra vagy nem voltatok mióta a baba megszületett? Kire hagyjátok ott mikor elmentek? 

I aM a MUM

 

Téma: Blasts from the Past

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása